július 22, 2020

A régi és az új

Nem rég elkezdtük felújítani a lakásunkat. Festés, meszelés, új járólap és új csempe. Új, szuper biztos bejáratai ajtó és még a régi fakeretes ablakokat is lecseréltük, új műanyag ablakokra. Megérte, mert azóta nem kell a hidegebb napokon maxon nyomatni a fűtést, mert úgy szigetel, hogy az csak na. Mivel nem rég sikerült hozzájutnunk egy nagyobb összeghez, tényleg teljes felújítást végeztünk. Nagyjából az össze elektronikai eszközünket is lecseréltük, a Tv-től kezdve, egészen hajszárítóig. A legtöbb ilyen készüléket, a bestmartk.hu oldalról rendeltük.

Ragaszkodás a régi, megszokott dolgokhoz

Néhány tárgytól nagyon nehezen váltam meg, mert az évek alatt a szívemhez nőttek és nagyon sok emlék kötött hozzá. Ilyen volt a mikrohullámú sütő is, amit még az első fizetésemből vettem, a nagyjából 20 négyzetcentiméteres kis albérletembe. Lehet nem nagy szó, de nekem akkor az volt. Büszke voltam rá, hogy megtudtam venni. Azóta eltelt pár év és a kis mikró kezdett ki menni a divatból és már nem is működött annyira jól. Fájó ugyan, de beadtam a derekam és megbarátkoztam a mikrohullámú sütő vásárlás gondolatával.

Az nem volt kérdés, hogy a bestmarkt.hu oldaláról fogjuk kiválasztani az új szerzeményt, de mivel nagyon fájó pont volt a lelkemben, tudtam, hogy nem lesz könnyű a választás. Az oldalon – pont, ahogy gondoltam – hatalmas volt a kínálat a mikrohullámú sütők terén, ahogy eddig mindegyik termék esetében is. Először csak elkezdtem lapozgatni a modellek között. Voltak nagyon drágák, voltak nagyon olcsók, voltak, amik borzasztóan picik voltak és voltak olyanok, amik olyan high-tech felszereltséggel rendelkeztek, hogy helyettesíteni tudtak szinte egy komplett sütőt is. Már a hatodik vagy hetedik oldalon járhattam, amikor feleszméltem, hogy már vagy 1 órája mikrohullámú sütőket nézegetek.

Vettem egy nagy levegőt és az oldalsávban elkezdtem bepipálni azokat a funkciókat, amiket szerettem volna, ha vannak az új szerzeményben. Mivel nem használjuk olyan sokat a mikrohullámú sütőt, ezért űrtartalomban kiegyeztem egy 25 literessel. Ezzel a kétszázas találati listát rögtön leszűkítettem 33-ra. Szerettem volna azt is, ha digitális a kijelzője és szabadonálló, mert időközönként át szoktam rendezni a konyhát és akkor ez egy nagyon praktikus dolog, ha a mikró is mozgatható. További pár perces kattintgatás után találati lista már egészen leszűkült, már tényleg csak néhány darab közül tudtam választani. Hát igen. Nagyon szigorúan vettem, hogy ki léphet a régi mikró helyébe ezért az új egyednek külön szabályoknak kellett megfelelnie.

Álom vagy valóság?

Nézegettem a listát, amikor azt hittem csak káprázik a szemem. A sorok között ott volt az én régi 10 évvel ezelőtti mikrohullámú sütőm, csak kicsit fiatalabb és modernebb kiadásban. Legmerészebb álmaimban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen még kapható valahol, vagy legalábbis ilyesmi. A Swan által gyártott krémszínű retro mikrohullámsütő, tökéletesen illet az új konyhánk miliőjébe. Rendelkezik kiolvasztó és grillező funkcióval, illetve 12 különböző automatikus program van benne. A mikróra 24 hónapos garancia volt érvényben, de mivel lehetett még hozzá plusz garanciás éveket vásásrolni – tényleg egy nagyon jelképes összegért – így a férjem meggyőzött és még plusz két évet vettünk hozzá bónuszban.

A megrendeléstől számítva két nap alatt meg is érkezett a csomag. Mikor kinyitottam a dobozt, majdnem könnybe lábadt a szemem, mert tényleg kiköpött mása volt a réginek. Végül még sem volt olyan borzasztó dolog ez a mikrohullámú sütő vásárlás, mint amilyennek először hittem és megint megbizonyosodtam arról, hogy a bestmarkt-ban sose csalódhatok.