szeptember 30, 2020

Ablakcsere után sokkal kellemesebb lett a lakás

Régóta érett már egy ablakcsere, de valahogy nem igazán tudtam rászánni magam. A lakás ablakai már igencsak elavult állapotban voltak, mindenhol huzat volt, simán kiszökött a meleg levegő az ablakkeret mellett és így a fűtésszámlát is megérezte mindig a pénztárcám. Hiába, évtizedek óta a régi, fa ablakok voltak beszerelve és már korszerűtlennek számítottak, plusz a megjelenésük sem volt az igazi, mindenhol hámlott róluk a lakkréteg és a nap és az UV-sugárzás sem tett jót nekik. Mindenki azt javasolta, hogy váltsak műanyag ablakokra, mert sokkal jobban hőszigetelnek, a zajszigetelésük is kiváló, a bennük található légréteg pedig extra szigetelést biztosít. Ráadásul egy műanyag ablak évtizedekig ellenáll a környezet hatásainak, a fagynak, az UV-nek és az erős napsugárzásnak is. Egyszóval jó ötletnek tűnt, hogy minden nyílászárót cseréltessek ki, ezért nem is vártam tovább és belevetettem magam a keresgélésbe.

Az ablakcsere szerencsére zökkenőmentesen lezajlott, az új ablakok pedig tényleg sokkal jobban funkcionáltak, mint az előzők. Mivel így nem volt huzat a lakásban és nem járt annyira a levegő sem, végre hódolhattam a kedvenc illatosítási módszeremnek, az illóolajok párologtatásának. Néhány éve találkoztam először az illóolajokkal, a kozmetikusom ismertetett meg velük. Én nem annyira hittem a gyógyhatásukban az elején, inkább csak megmosolyogtam, hogy persze, mi mindenre jó egy virág párlata, biztos, hogy kamu az egész. Aztán amikor nem tudtam aludni sokáig, kipróbáltam a levendula olajat és megváltozott a véleményem, mert tényleg segített ellazulni és pihenni. A levendula illóolaj csak a kezdet volt, azóta már több olajat használok a mindennapokban.

A legutóbbi szerzeményem az argán olaj volt (humanityaruhaz.hu/termek/argan_olaj_hidegensajtolt_30_ml). Sokaknak ismerős lehet az argán olaj a különféle hajápolási termékekből, mert a hajvégek ápolására és a haj növekedésének a serkentésére is előszeretettel alkalmazzák. Én is használom, de nem önmagában, hanem kiegészítve különféle egyéb olajokkal, amik ugyancsak csodát tesznek a hajjal. Többféle módja is van az argánolaj felhasználásának, vagy pakolásként lehet használni, vagy pedig hajvégápoló olajként. Ha pakolást szeretnénk készíteni belőle, nincs más dolgunk, mint összekeverni valamilyen bázisolajjal az argán olajat és már kenhetjük is fel a hajunkra. Megoszlanak a vélemények arról, hogy hogyan érdemes a hajpakolást használni; nedves hajon elméletileg hatékonyabb, de ha túl vizes a hajunk, akkor nem szívódik fel az olaj, hanem felúszik a víz tetején. Ha csak a hajvégeinkre szeretnénk tenni hajmosás után, akkor törülközőszáraz hajjal érdemes próbálkozni és tényleg csak az utolsó néhány centin eloszlatni az olajat, különben elzsírosítja a frissen mosott hajat.

Mint minden illóolajnál, így az argán olajnál is nagyon fontos a minőség. Ez nem egy egyszer használatos, eldobható dolog, amiből nagyjából mindegy, milyen minőségűt veszünk, mert úgyis ki fogjuk dobni. Az igazi illóolajok 100%-os tisztaságúak, nem tartalmaznak semmilyen színezéket, tartósítószert, hozzáadott adalékot. A növényt vagy virágot lepárlásnak vetik alá és így kinyerik belőle az illóolajat. Esetleg finomíthatják is, mint az argán olaj esetében, mert ennek két féle változata létezik a piacon; az egyik változatát inkább kozmetikai termékekbe teszik a jó illata és látványos, sárga színe miatt, a másik változatát pedig olyan termékekbe, amiknek nem tenne jót, ha az argán olaj színe és illata dominálna bennük.

Bár rengeteg hasznos hatása van az illóolajoknak, mégsem ajánlják őket mindenkinek. A hajvégápoló olajról is tudom, hogy van olyan barátnőm, aki minden hajmosás után használja, és van olyan is, aki egyszerűen nem bírja elviselni az illatát. A párologtatásra szánt illóolajokat általában a várandós nőknek és a kisgyerekeknek nem szokták ajánlani, mert nekik túl intenzív és megterhelő lehet az illatanyag.